Varga Bálint Zeneszerző, zongorista, hangszerelő Varga Bálint 1982-ben született Budapesten. 4 éves kora óta tanul zongorázni. Gyerekkorában a Magyar Állami Operaház Gyerekkórusának tagjaként számos operában szerepelt, fellépett többek között José Carreras-szal is. Ebben az időszakban szerette meg a komolyzenét, amely a mai zenei tevékenységének elengedhetetlen alapjául szolgál. 15 évesen kezdett el a zeneszerzés iránt érdeklődni. 1999-ben nyelvtanulás céljából Párizsba költözött, ahol hamar a színházi zenei élet közepébe került: Scott Alan Prouty amerikai származású karvezető és musical szakember vette pártfogásába, aki innentől mentora és mestere lett. Rengeteg blattolás, improvizációs gyakorlat, stílusismeret, zeneszerzési gyakorlatok, koncert és próba következett, Már 17 évesen olyan rangos intézményekben játszott, mint a párizsi Balettintézet, a Chatelet, a Bastille Operaház. Magyarországra hazatérve, az érettségi letételét követően jelentkezett a Budapesti Kommunikációs Főiskolára, ahol 2006-ban szerzett diplomát üzleti kommunikáció szakon. Eközben továbbra sem távolodott el a zenétől: a külföldön szerzett tapasztalatait, tudását bővítette, valamint számos zenei önszerveződésnek volt kezdeményezője. 2004-ben lépett be a Jazz and More (korábbi nevén Swinging Bach Singers) jazzkórusba, melynek rövid idő alatt állandó zeneszerzője és zongoristája lett. Rendszeresen készít átiratokat is a kórus számára. Az együttes 2006-ban elnyerte a Fringe fesztivál rangos szakmai díját. Zenei tudásának bővítése és a jazz különböző stílusainak megismerése céljából felvételizett 2005-ben az Erkel Ferenc Jazz konzervatórium jazz-zongora szakára (ma Bartók Béla Konzervatórium). Jelenleg az intézmény utolsó éves hallgatója. Az elmúlt években számos színházi produkcióban vett részt zeneszerzőként, hangszerelőként, korrepetitorként, zongoristaként, illetve zenei vezetőként. Zenéjében előszeretettel ötvözi a különféle zenei stílusokat, különösen a musical, a filmzene, a jazz és a soul áll közel hozzá. Rendszeresen fellép zongorakísérőként musical esteken, dalesteken, rendezvényeken. Jelenleg két új zenés darab és egy nagyzenekari mű megírásán dolgozik. |
Céljaim Zene/Videó Fellépések Linkek |